Fogszuvasodás ellátása

Fogtömés - fogszuvasodás ellátása

Ha egy tejfog kilyukadt, azaz szuvasodni kezdett,  azt ugyanúgy kezelni kell, mintha maradandó fogról lenne szó, hiszen a szájüregben folyamatosan termelődnek és terjednek a baktériumok, veszélyeztetve ezzel a már maradandó fogakat is.

Hol alakul ki a leggyakrabban a fogszuvasodás?

A fogszuvasodás az esetek 90%-ában a hátsó fogakon illetve két  fog között alakul ki.
Két  alapvető nagy tévedés van a tejfogakkal kapcsolatban a köztudatban. Az egyik az, hogy a szuvas tejfoggal nincs semmi teendő, mert úgysem fájnak, a másik pedig, hogy ha azt gondoljuk, úgyis kiesnek, semmi szükség a fogászati ellátásra. A fogszuvasodást el kell látni, akkor is, ha tejfogról van szó!

Miért nem érdemes halogatni?

A tejfogak szerkezetükből adódóan romlékonyabbak. Ennek oka, hogy vékonyabb a fogat körülvevő zománcréteg, ezért  könnyebben sérül, és a fogbélben is gyorsabban terjed a szuvasodás. Emiatt hamar eléri a fogbélüreget, ami már komoly fájdalommal jár. A tejfog is tud fájni. Nagyon is! A fájdalom pedig csak  nehezíti a probléma kezelését.
Nem akkor kell fogorvoshoz fordulni, amikor már fáj, így válik könnyen rossz élménnyé a fogászat.
Nem érdemes arra sem várni, hogy a tejfogak nem maradandók, úgyis lecserélődnek.
Mivel például hátsó  fogak a gyerekek számára a legnehezebben tisztíthatóak, ebből adódóan ezek vannak leginkább kitéve a szuvasodásnak, ugyanakkor ezek a fogak maradnak a szájban a legtovább a tejfogak közül, mivel a  hátsó fogak csak 12-14 éves korra cserélődnek le. Érdemes tehát odafigyelni rájuk, ha esetleg mégis szuvasodni kezdenek, időben kezelni a kialakult  problémát.

 

 

A fogszuvasodás ellátása a tejfogak tömése

A kapcsolatfelvételt és a rendelővel történő ismerkedést követően a gyermek száját, fogait megvizsgálva megállapítjuk, mi állhat panaszai hátterében.
Mielőtt nekilátnánk azonban a kezelésnek, megbeszéljük a gyermekkel, hogy mi fog vele a kezelés során történni. Mindenkit a saját érettségi szintjén készítünk fel a fogászati beavatkozásra. Ez rendkívül fontos a gyermek későbbi fogászati kezelésekhez történő viszonyulása szempontjából is.
A probléma megállapítását követően szükség szerint érzéstelenítést alkalmazunk gél formájában illetve injekcióval.
Ezt követi a szuvas rész eltávolítása. A fúró erős hangja, a vízfecskendezés, illetve a nyálszívó használata  gyakran kelt riadalmat a gyerekekben, de egy kis játékkal szinte minden esetben sikerül oldanunk a bizonytalanságot.
Fontos kimondani, minél korábban fordulunk fogorvoshoz, annál kisebb beavatkozás szükséges a probléma megoldásához. Egy kisebb  fogszuvasodást, ha nincs szükség érzéstelenítésre gyorsabban el tudunk látni. Egy kisgyermek számára ez rendkívül fontos szempont, és nagyban segíti a későbbi pozitív viszonyulást. Így egy kisebb szuvasodás esetén akár 2-5 perc alatt is el tudjuk készíteni a fogtömést. De lehet, hogy elég csak ózonkezelést alkalmaznunk.
Ezért fontos, hogy panasz esetén minél korábban forduljunk gyermekfogorvoshoz, hogy a szükséges fogászati ellátás a gyermek számára minél kevesebb procedúrával járjon. De a legjobb, ha a panaszt sem várjuk meg, hanem félévente kontrollvizsgálatra visszük gyermekünket, mivel a szuvasodás gyakran kívülről nem is látszik, főként, ha az íny alatt, illetve két fog között keletkezik, ezért nekünk szülőknek, bármennyire is vizsgálgatjuk gyermekünk fogait, szinte lehetetlen észrevennünk.
Két fog közötti vizsgálatra mi is gyakran használunk az esetleges szuvasodás felderítése érdekében lézeres fogszuvasodásmérőt.

 

Fogszuvasodás ellátása – a hagyományos fogtömés

A szuvas foganyagot fogászati fúróval eltávolítjuk. Ez vízzel és zajjal jár, ezért a gyermek részéről együttműködést és bátorságot igényel. A folyamatot a tömőanyag behelyezésével folytatjuk, majd fotopolimerizációs lámpával megvilágítjuk. A folyamatot a tömés korrekciójával zárjuk. A tömés során száraznak kell lennie a fog körüli területnek, mert különben a tömés kiesik.

 

Fogtömés tejfog esetén

A tej frontfogak alakjuk és méretük miatt nem alkalmasak hosszútávú tömés készítésére. A frontfogakat ózonkezeléssel, illetve bifluoridos ecseteléssel kezeljük a meglévő foganyag megtartása érdekében. Utóbbinál a lakkban lévő fluormolekulák beivódnak a dentincsatornákba, így azok lezáródnak a külvilág felé, megszüntetve ezzel a fog érzékenységét. Az adott esettől függően az orvos készíthet tömést, de ezen tömések élettartama bizonytalan. Ha az orvos megítélése alapján indokolatlan, ám szülői kérésre esztétikai okokból történik a frontfog tömése, abban az esetben nem áll módunkban a kezelésre garanciát vállalni.

 

Ózonterápia utáni fogtömés

Az ózonkezelés és a tömés kombinációját akkor alkalmazzuk, ha a szuvasodás nagyon mély, illetve, ha a gyermek nem elég együttműködő, és nem lehet szárazon tartani a fogát a tömés elkészültéig. Három ózonkezelésre van szükség, majd a harmadik ózonkezelés során a fogat kézi műszerrel megtisztítjuk. Ez semmiféle zajjal nem jár, és vízmentesen történik.  A tömőanyagot a fogba helyezzük, majd fotopolimerizációs lámpával megvilágítjuk.

 

Esetleges komplikációk

Amennyiben a szuvasodás mértéke olyan nagy, vagy esetlegesen baktérium jut a gyökércsatornába – mely sem szabad szemmel, sem röntgenen nem látható – , akkor a tömés alatt begyullad a fog. Ez járhat fájdalommal, de az esetek többségében egy dudor keletkezik a fog körüli ínyen. Ilyenkor egy kicsi nyílást készítünk a tömésen, és gyökérkezeljük a fogat. Általában ezeket a fogakat nyitva hagyjuk. A tejfog szerkezetéből adódóan a tömőanyag nem köt olyan erősen a foghoz, mint egy maradófognál. Sokszor a megmaradt egészséges foganyag hiányában előfordul, hogy a tömés kiesik. Tejfogtömésekre egy év garanciát vállalunk.

Milyen tömőanyagokat használunk?

A gyermekek esetében, illetve tejfogakhoz más tömőanyagok szükségesek, mint a felnőttfogászatban megszokott. A felnőttfogászatban használt anyagok használata kisgyermekek esetében – mivel a nyáltól nehéz izolálni a területet – nehezítettebb. Olyan tömőanyagokat használunk, amelyek nyállal érintkezve is jól kötnek, és mivel a gyermekek türelme is rövidebb, gyors kötéshatékonyságúak.
A nem megfelelő kiválasztott tömőanyag használata számos problémát okozhat:

  • növeli a tömés kiesésének kockázatát, mivel nem köt jól meg a tömőanyag a fogban
  • mikrorepedések keletkeznek a kötés során
  • mivel nem zár megfelelően a tömés könnyen alászuvasodhat a fog,

Fogtömés maradófog esetén

A maradófog tömése más, mint a tejfogaké, mivel hosszú távú és nem ideiglenes megoldást kell találnunk.
Azt tudni kell, hogy a fog kibújásával még nem fejeződik be a fog fejlődése. Ez a folyamat, azaz a gyökércsúcs lezáródása akár 3-4 évet is igénybe vehet. Így tehát az első maradó metszőfogak, amelyek általában 6 éves korban bújnak elő, 10 éves korra érhetike le végső kifejlődésüket.
A maradófogak kezelése különösen akkor jelenthet problémát, ha nagyon nagy a szuvasodás, ami már a gyökércsatornát is érinti, illetve komoly fogsérülés esetén, amikor tömőanyaggal szükséges visszaépíteni a letört fogat.
Ebben az esetben csak kompozit tömőanyagok használata lehetséges, mivel ez a tömőanyag kevésbé érzékeny a nyálra. Mivel a gyermek életkora és együttműködése miatt nehezebb a szájban a tömőanyag hosszú távú eredményessége szempontjából szükséges körülményeket biztosítani, kofferdam használata szükséges, amely segítségével teljesen izolálni tudjuk a fogat, viszont ez gyakran okoz – kellemetlenségéből adódóan – problémát a gyerekeknél. A teljes izoláció nélkül sajnos nem tudunk garanciát vállalni a tömésre. Ha kieseik, újra be tudjuk tömni, de ennek a költségét nem tudjuk garanciálisan átvállalni.

Mit tegyünk, ha kiesik a tömés?

A legfontosabb tudnivaló ezzel kapcsolatban, hogy nem érdemes sokáig várni vele. Amint kiesik a tömés a tejfogból, azonnal fogorvoshoz kell fordulni,  így nem kell újra fúrni, nincs foganyagvesztés, kellemetlen élmény.
A hátsó fogak tömésére 1 éves garanciát vállalunk.! Amennyiben metszőfogról, esetleg íny alatti szuvasodásról van szó, az garanciális szempontból más elbírálás alá esik.

Kapcsolódó videónk

Egy beszámoló gyerekszemmel: Hogyan is történik a fogtömés?

Félelemoldó bohócos rendelésünk kiváló alkalom, hogy a gyerekek fogászattal kapcsolatos félelmeit, esetleges korábbi rossz tapasztalatait felülírjuk.

Hogy mi ez?      ÉRDEKEL

Fontosnak tartjuk a tájékoztatást, hisz a pontos utasítások, és azok betartása nagyban hozzájárulnak egy-egy beavatkozás kimenetelének sikeréhez.

Az itt olvasható és letölthető betegtájékoztatónk remélhetőleg segítségére lesz.

TÁJÉKOZTATÓ

Ajánlott írásunk

  • SZÍVÜGYÜNK, HOGY A GYEREKEK NE FÉLJENEK A FOGÁSZATI KEZELÉSEKTŐL A gyermekfogászat nem csak abban más, hogy kisebbek az eszközök, mesebeli a környezet, hanem abban is, hogy a gyermekek más típusú megközelítést igényelnek a fogászati kezelések során, és azt megelőzően is. Szemléletünk szerint a fogorvosi látogatás középpontjában a gyermek fogorvosi kezelése áll. ...

Időpontkérés


    Kérdése van? Írja meg!


      Ezt olvasta már?

      • Manapság egyre divatosabbak a mind orvos mind páciens szempontjából méltán közkedvelt fogszabályozó trénerek. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy hordásuk kényelmes, és nagyon hatékony. Már pár hónapos hordás után is látványos eredmények érhetőek el, megfelelő időben elkezdett, és megfelelő óraszámban hordott tréneres kezelés esetén! Mindezt szenvedés nélkül!...

      • A fogváltás időszakában különösen érdemes kiemelt figyelmet fordítani a fogászati vizsgálatokra, és folyamatosan kontrollálni a  tejfogak maradófogakra cserélődését. Előfordulhat, hogy egy vagy több tejfog nem esik ki a fogváltás időszakában, de olyan is történhet, hogy kiesik, de nem nő maradófog a helyén. Egy röntgenfelvétellel könnyen eldönthető, hogy mi a probléma. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a fogváltási anomália oka az, hogy nincs fogcsíra....

      • 14 éves fiúgyermek érkezett fogászatunkra vegyes fogazattal, 9 tejfog volt még a szájában, amelyek stabilan, ám a rágósík vonala alatt helyezkedtek el. A szomszédos maradó fogak növekedésük közben túlnőtték ezeket a fogakat, és fokozott helyigényükkel a kisebb méretű tejfogakat elnyomták, azok elkezdtek süllyedni. ...