Fontos időpontok fogorvosi kontrollvizsgálat fontossága szempontjából gyermekkorban

Fontos időpontok fogorvosi kontrollvizsgálat fontossága szempontjából gyermekkorban

Fogorvosi kontrollvizsgálatokon sokszor szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy mikor is érdemes a csöppségeket először elhozni rendelőnkbe.

 

 

Fontos időpontok a fogászati kontrollvizsgálatok szempontjából

Az első vizit ideje leginkább a fogak előtörése után 1-2 hónappal, de legkésőbb 1 éves korban ajánlott. Már ekkor fény derülhet az apróbb, pici elváltozásokra, melyeket okozhat a táplálás, illetve az állandó cumizás is.

Az elhúzódó, a gyermek megnyugtatására használt szopiztatás, illetve a cukros italokkal történő itatás, fogmosás nélküli elaltatás sokszor koragyermekkori fogszuvasodáshoz vagy más néven baby bottle szindrómához vezethet, mely főként a frontfogakat érinti. Ha időben érkeznek a gyermekkel, és megfogadják tanácsainkat, eleinte még visszafordítható, de mindenképpen lelassítható a folyamat előrehaladása. (ózon, ecsetelés, tm ajánlás)

Ha nehezen megy 2-3 éves korban a cumi elengedése vagy az ujjszopás elhagyása, szintén ajánlott a gyakoribb vizitek beiktatása, hátha a rendelőnkben segédkező cumitündér ügyesebben veszi rá a gyerkőcöket ezek elengedésre. Ha 4 éves koráig vagy tovább használja a gyermek a cumit, illetve szopja az ujját, ez már rossz szokásnak nevezhető, és látványos deformációkat hozhat létre mind a fogazatban, továbbá az állkapocs formáját és pozícióját is befolyásolhatja. Az így kialakuló, úgynevezett nyitott harapást hosszú fogszabályzó kezeléssel lehet csak megoldani a későbbiekben.

Újabb mérföldkő a gyerkőcök életében az első tejfogacskák elhullatása, melynek megtörténte időben összeköthető az óvoda befejezésével és az iskola elkezdésével. Nem ritka, hogy a fogtündér első látogatását 5-6 de van, akinél csak 7 éves korában teszi. Először az alsó -felső frontfogak váltódnak le, ez igen látványos, de közben előbújnak az első maradó őrlők is a tejötösök mögött. Nem kell megijedni, hogy onnan nem pottyant ki semmi, vagy egy ici-pici hólyag látható a fog helyén, pár nap és előbújik a hatos fog. Különösképpen oda kell figyelni ezen fogak mosására. Már korai vegyesfogazatban is igen fontos a fogselymezés, és a jó alapos mosás! A fogak előtörése után, azok védelme szempontjából, még korlátozott időtartamig tudjuk a fogak felszínét kezelni úgynevezett barázdazárással.

A frontfogak miután lecserélődtek pici szünet következik, és 9-10 éves korban a tej 4-5 helyén bújnak majd elő a kisőrlő fogacskák, majd a szemfogak is leváltódnak. Ebben az időszakban is érdemes eljönni, amennyiben a tejfogak maguktól nem tudnak kiesni, vagy azt látjuk. hogy cápaszerűen két sorban jelennek meg a tej mellett a maradófogak, ilyenkor rá kell segítenünk a kipöccintésre. Ezen felül ez az a kor, amikor a gyermekek már önállóan moshatnak fogat. Érdemes ezt is ellenőriztetni egy szakemberrel, hogy ez mennyire alaposan történik, és ha valami hibát fedezünk fel, azt még az elején orvosolni, hogy ne váljon rossz berögződéssé.

A vegyes fogazati időszak a tejfogacskák leváltatásával befejeződik, 12-13 évesen előbújnak a 7-esek, majd van, akinél tinikorban a bölcsességfogak, de az is lehet, hogy ezek soha nem nőnek ki, vagy csak egészen későn, már felnőttkorban.

 

Amit még fontos tudni

A gyerkőcöket is érdemes fél évente kontrollokra hozni, fontos tudni, hogy a tejfogakban sokkal gyorsabban terjed a mélybe a szuvasodás, kapjuk el még az elején, hogy egy kis tömés elég legyen a fog megtartásához.

Hozzuk el akkor a gyermeket amikor még nincs baj, hogy az első alkalom ne a fájdalomról és a sírásról szóljon! Ha egy-egy gyerkőc picit szégyenlősebb, félénkebb, nyugodtan jöjjön a nagyobb testvérrel, hogy bátorságot merítsen az ő ügyességéből! 🙂

Szerző:

Dr. Toró Lilla Réka
gyermekfogorvos

 

Ezt olvasta már?

  • SZÍVÜGYÜNK, HOGY A GYEREKEK NE FÉLJENEK A FOGÁSZATI KEZELÉSEKTŐL A gyermekfogászat nem csak abban más, hogy kisebbek az eszközök, mesebeli a környezet, hanem abban is, hogy a gyermekek más típusú megközelítést igényelnek a fogászati kezelések során, és azt megelőzően is. Szemléletünk szerint a fogorvosi látogatás középpontjában a gyermek fogorvosi kezelése áll. ...

Időpontkérés


    Kérdése van? Írja meg!




      Tartalom