
01 dec Fogszabályozás és táplálkozás
Táplálkozási tanácsok fogszabályozás idejére
Amikor fogszabályozót kap gyermekünk, ez számos új kihívás elé állít minket szülőket is.
Egyrészt át kell segítenünk őt a kezdeti kellemetlenségeken, a megszokás nehézségein, és bizony nem csak a fogápolási technikán, de vélhetőleg az evési szokásokon is változtatnunk kell! Sok esetben ez minket, szülőket is kihívások elé állíthat.
Fel kell készülnünk erre, és segítenünk kell gyermekünknek ezeknek az életmódbeli változásoknak a megélésében, és az alapvető táplálkozási szabályok betartásában.
Ez leginkább rögzített készülék esetében fontos szempont.
Hogy miért?
A rögzített készülék felhelyezését követően – és ez igaz az aktiválásokat követő időszakokra is – érzékennyé válnak a fogak és az íny is, ami általában kellemetlen, feszítő érzés formájában jelentkezik. Ez nehezítheti a táplálkozást. Azonban nem ez az egyetlen szempont, amire szülőként figyelnünk kell!
Tudnunk kell, hogy, ha nem megfelelő ételeket adunk gyermekünknek, az könnyen a fogszabályozó készülék sérülését, leválását okozhatja, amivel szakemberhez kell fordulnunk, mivel az elszabadult drótok komoly sérüléseket okozhatnak.
De akkor milyen ételeket készítsünk, és hogyan?
Ha a rögzített fogszabályozó részévé válik gyermekünk életének, az nekünk, szülőknek nem csak azért okozhat fejtörést, hogy a fogszabályozás időszakában milyen ételeket tud megenni gyermekünk, hanem azért is, hogy ami az egészséges táplálkozás érdekében fontos, azokat hogyan, milyen formában tudjuk számukra fogyaszthatóvá tenni.
A fogszabályozás idejére puha, könnyen rágható, ételeket biztosítsunk gyermekünknek. Nem kell lemondani a kedvelt dolgokról, de meg kell találni a módját, hogy csemeténk azt könnyen meg tudja enni. Például a megszokottnál puhábbra főzünk dolgokat, apró darabokra vágjuk a nehezebben rágható ételeket, előkotorjuk a darálthúsos recepteket, több főzeléket, szaftosabb ételeket készítünk, gyakrabban használjuk a turmixot. Egy kis kreativitással könnyen áthidalhatjuk a nehézségeket.
Van, ami azonban sajnos tiltólistára kerül. A ragacsos, ragadós finomságok, mint a karamell, gumicukor, ami az egész fogszabályozás időszaka alatt kerülendő.
De szintén nem javasolt a kemény húsú gyümölcsökbe való beleharapás sem. Ilyen például az alma, körte. Természetesen nem kell lemondani a gyümölcsökről, de vágjuk kockára azokat, így azok a hátsó fogak használatával könnyen elfogyaszthatóvá válnak.
Célszerű kivenni átmenetileg a repertoárból a ropogós, kemény ételeket, mint a pirítós héja, csonthéjasok, popcorn, chips, erősen égett szélű sültkrumpli, ropogós rántott hús, stb.
A fogak védelme érdekében általában az édesség kerülése tanácsos az egész fogszabályozás időszaka alatt. Segítség lehet, ha helyettesíteni tudjuk ezeket valami kedvelt finomsággal, amelyek cukortartalma alacsony.
Ha figyeli Facebook oldalunkat, rábukkanhat érdekes receptekre, amelyek egytől egyig olyan ételötleteket tartalmaznak, amelyek fogyasztása nem csak egészségesek, de a fogak védelme érdekében különösen javasolt.
Nem kell hát megijedni! Egy kis kreativitással, odafigyeléssel könnyen áthidalható ez az időszak, és hosszútávon még mindannyian profitálhatunk is belőle!
Fontos számunkra a prevenció – Hallott már erről?
Időpontkérés
Kérdése van? Írja meg!
Ezt olvasta már?
-
A tejfog tömése – a tejfog szuvasodása és kezelése
Sajnos a tejfog szuvasodása igen gyakori jelenség gyermekkorban. Egy biztos, minél korábban fordulunk szakemberhez, annál jobban kezelhető a probléma. A tejfogak, szerkezetükből adódóan is hajlamosabbak a szuvasodásra, és a folyamat lefolyása is lényegesen gyorsabb....
09 július, 2020 No comment -
Barázdazárás – avagy a hátsó fogak védelme
Erre az eljárásra azért van szükség, mert a mélyen barázdált fogakat nehéz tisztántartani, s az ott megrekedt ételmaradék a szuvasodás melegágyát képezi. A gyerekek nehezen férnek hozzá hátsó fogaikhoz, így általában ezeknek a fogaknak a romlása gyakran bekövetkezik....
09 július, 2020 No comment -
Csírahiány és kezelése – fogászati rendellenességek
A fogváltás időszakában különösen érdemes kiemelt figyelmet fordítani a fogászati vizsgálatokra, és folyamatosan kontrollálni a tejfogak maradófogakra cserélődését. Előfordulhat, hogy egy vagy több tejfog nem esik ki a fogváltás időszakában, de olyan is történhet, hogy kiesik, de nem nő maradófog a helyén. Egy röntgenfelvétellel könnyen eldönthető, hogy mi a probléma. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a fogváltási anomália oka az, hogy nincs fogcsíra....
21 május, 2021 No comment