
09 okt Az anyatej és a fogszuvasodás kapcsolata
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az anyatejes táplálás a leghelyesebb módja a csecsemő tápanyagokkal való ellátásának. Emellett az édasanyák esetében csökkenti a mell-, a petefészekrák és a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét, valamint a szülés utáni depresszió leküzdésében is segít. A kizárólag anyatejjel való táplálkozást az Egészségügyi Világszervezet hat hónapos korig ajánlja, míg a vegyes típusú, azaz anyatej és kiegészítő táplálékok fogyasztását nagyjából két éves korig. Habár a gyerek testi-lelki fejlődéséhez nagyban hozzájárul, valamint az anya-gyermek kapcsolatot ugyancsak erősíti az anyatejes táplálás, számos kutatás világít rá arra, hogy az elhúzódó szoptatás káros hatással van a fogakra.
A fogak előtörésével egyidőben a szájüregben olyan baktériumok jelennek meg, melyek az anyatejben lévő cukrokat le tudják bontani. A folyamat során sav képződik, ami fogszuvasodást okozhat.
A fogorvosi szakirodalom ajánlása szerint az anyatejes táplálásnak 12 hónapos korig kifejezetten pozitív hatása van az állcsontok fejlődésére. Az egy éves kor elérése után viszont cariogén, azaz fogszuvasodást előidéző hatással bír.
Fontos kiemelni a nyugtató szoptatás, ami elsősorban nem a táplálásról szól. Ilyenkor hosszabb ideig tart, míg a táplálék átjut a szájüregen. Nem tesz jót a kis tejfogaknak főleg, ha az esti órákban történik, és ezáltal még éjszaka is áznak a fogak az anyatejben. Hasonló példa, hogy a csokoládéfogyasztásnál is rosszabbat teszünk a fogaknak, ha lassanként nassolva, azaz félóránként eszünk egy-egy kockát, mintha egyszerre fogyasztanánk el ugyanazt a mennyiséget.
Egyes brazil kutatások szerint a 24 hónapnál hosszabb ideig történő szoptatás miatt lényegesen gyakrabban alakul ki az elülső fogak szuvasodása. Japán kutatók hasonló eredményekre jutottak, és a szerzők megemlítik, hogy további részletesebb vizsgálatok is szükségesek lehetnek az anyatej és a fogszuvasodás összefüggésének még pontosabb megítéléséhez. A szakma további képviselői szerint a lepedék és az éjszakai cumisüvegezés okozza a felső frontfogak kör alakú keményszövet veszteségét, azaz a fogszuvasodását. Cukros italok fogyasztása mindenképpen rossz, a legtanácsosabb ha teljes mértékben kerüljük fogyasztásukat.
A fentiekkel kapcsolatosan az alábbi három pontban foglalnánk össze tanácsainkat.
Javasoljuk:
- az első fog megjelenésétől kezdve fluoridos fogkrém használatát, és a szülők aktív segítségét és felügyeletét fogmosáskor,
- cumisüveg helyett mielőbb a pohár alkalmazását, és az éjszakai cumizásról való leszokást,
- a gyerekkel általánosságban vizet itatni. (Cukros ital fogyasztása után a következményeket enyhíthetjük, ha kis vizet is itatunk a gyermekkel.)
Összegezve elmondható, hogy egy éves korig az anyatejes táplálás számos előnye miatt javasoljuk a szoptatást. A fogorvosoknak fontos szerep jut a szülők bátorításában arra, hogy a tejfogak előtörésével egyidőben elkezdjék a fogacskák ápolását, és minimális szintre csökkentsék a cukros italok fogyasztását.
Források:
J Dent Res. 2018 Mar;97(3):251-258. doi: 10.1177/0022034517738925. Epub 2017 Nov 6.Breastfeeding and Oral Health: Evidence and Methodological Challenges.
Peres KG1, Chaffee BW2, Feldens CA3, Flores-Mir C4, Moynihan P5, Rugg-Gunn A6.
Eur J Paediatr Dent. 2015 Sep;16(3):173.
Does breastfeeding increase risk of early childhood caries?
Paglia L.
Pediatr Dent. 2013 May-Jun;35(3):267-71.
Infant feeding practices and risk of dental caries in Japan: the Osaka Maternal And Child Health Study.
Tanaka K1, Miyake Y, Sasaki S, Hirota Y.
Ther Umsch. 2008 Feb;65(2):75-82.
[Early childhood caries–facts and prevention].
Menghini G1, Steiner M, Imfeld T.
Szerző
Dr. Breiner Marcell
gyermekfogorvos

Fontos számunkra a prevenció – Hallott már erről?
Időpontkérés
Kérdése van? Írja meg!
Ajánlott írásaink
-
Fontos időpontok fogorvosi kontrollvizsgálat fontossága szempontjából gyermekkorban
Fogorvosi kontrollvizsgálatokon sokszor szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy mikor is érdemes a csöppségeket először elhozni rendelőnkbe. Fontos időpontok a fogászati kontrollvizsgálatok szempontjából....
11 április, 2022 No comment
Ezt olvasta már?
-
A myofunkcionális tréner
Manapság egyre divatosabbak a mind orvos mind páciens szempontjából méltán közkedvelt fogszabályozó trénerek. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy hordásuk kényelmes, és nagyon hatékony. Már pár hónapos hordás után is látványos eredmények érhetőek el, megfelelő időben elkezdett, és megfelelő óraszámban hordott tréneres kezelés esetén! Mindezt szenvedés nélkül!...
12 március, 2020 No comment -
Csírahiány és kezelése – fogászati rendellenességek
A fogváltás időszakában különösen érdemes kiemelt figyelmet fordítani a fogászati vizsgálatokra, és folyamatosan kontrollálni a tejfogak maradófogakra cserélődését. Előfordulhat, hogy egy vagy több tejfog nem esik ki a fogváltás időszakában, de olyan is történhet, hogy kiesik, de nem nő maradófog a helyén. Egy röntgenfelvétellel könnyen eldönthető, hogy mi a probléma. Egyre gyakoribb jelenség, hogy a fogváltási anomália oka az, hogy nincs fogcsíra....
21 május, 2021 No comment -
Egy különleges fogváltási zavar — az elmerülő tejfogak
14 éves fiúgyermek érkezett fogászatunkra vegyes fogazattal, 9 tejfog volt még a szájában, amelyek stabilan, ám a rágósík vonala alatt helyezkedtek el. A szomszédos maradó fogak növekedésük közben túlnőtték ezeket a fogakat, és fokozott helyigényükkel a kisebb méretű tejfogakat elnyomták, azok elkezdtek süllyedni. ...
11 november, 2020 No comment