Gyermekfogászat – a gyermekek és a fogászati kezelés – hogyan segíthet szülőként?

Gyermekfogászat – a gyermekek és a fogászati kezelés – hogyan segíthet szülőként?

SZÍVÜGYÜNK, HOGY A GYEREKEK NE FÉLJENEK A FOGÁSZATI KEZELÉSEKTŐL
A gyermekfogászat nem csak abban más, hogy kisebbek az eszközök, mesebeli a környezet, hanem abban is, hogy a gyermekek más típusú megközelítést igényelnek a fogászati kezelések során, és azt megelőzően is. Szemléletünk szerint a fogorvosi látogatás középpontjában a gyermek fogorvosi kezelése áll. Épp ezért a rendelőbe lépve a kommunikáció a gyermek és az orvos között történik, hiszen, ha már az elején sikerül fogorvosunknak jó kapcsolatot kialakítania a gyermekkel, akkor a kezelés várhatóan sokkal könnyebb lesz, a gyermek figyelni és hallgatni fog az orvosra, együttműködő lesz. Önnek szülőként csak a gyermek támogatására kell fókuszálnia. Nem is annyira egyszerű dolog ez! Összeszedtünk néhány dolgot, amire érdemes figyelnie!

A FELKÉSZÍTÉS
Felnőttként is gyakran idegesek vagyunk, ha fogorvoshoz kell menni. Így nem meglepő, hogy a gyermekek is félnek, izgulnak, korábbi rossz tapasztalatok miatt egyenesen rettegnek hasonló helyzetben. Hogy ez ne így történjen,  azon ön is sokat segíthet! Legfőképp azzal, ha megfelelően felkészíti gyermekét a fogorvosi vizsgálatra. Ezzel nemcsak az ő félelmeit oldja, de a fogorvos munkáját  is megkönnyíti. Gördülékenyebbé teheti ezzel a kezelés hatékony lefolyását.
Nem kell arra törekednie, hogy a gyermekkel előre megbeszélje, pontosan mi fog történni a fogorvosi kezelés során. Az a fontos, hogy a gyermek érzelmileg nyitott legyen és bizalommal teli a fogorvossal, a várható vizsgálattal szemben. Fogalmazzon egyszerűen, hétköznapi módon!
“Megmutatjuk a doktornéninek a fogaidat, megszámolja, mennyi van már.” „A doktornéni megnézi, jól mossuk-e a fogadat.”
Megkönnyíti a helyzetet, ha nem erősíti az esetleges korábbi negatív élményeiket azzal, hogy folyton emlegeti azokat. Az „igen kisfiam, nagyon fájni fog ez is” és a „tudom kislányom legutóbb is nagyon rossz volt” mondatokkal csak a félelem- és fájdalomérzetet erősítik, még kellemetlenebbé téve ezzel a vizsgálatokat.
Gondolja át már előre, gyermeke elég önálló-e, hogy akár egyedül menjen be a fogorvosi kezelésre. Ez nyilván korától is függ, de nem csak kizárólag annak a függvénye. Ha úgy ítéli meg, hogy nem, mérlegelje azt is, hogy kísérőként ki számára leginkább az a személy, aki leginkább képes jelenlétével támogatni őt.

A JÁTÉK JÓTÉKONY HATÁSA
Már otthon előre eljátszhatják a vizsgálatot plüssmackóval, játék orvosi táskával. Időben érkezve  rendelőbe a kezelés előtt is lehetőség nyílhat egy pici játékra, vagy mesenézésre, ami szintén hozzásegítheti a gyermeket az ellazuláshoz.

AZ APRÓ RÉSZLETEK JELENTŐSÉGE
Nem is gondolná, milyen apró, jelentéktelennek tűnő dolgokkal nehezítheti meg már előre gyermeke félelemmentes viszonyulását a fogorvoshoz.
Ne áltassuk magunkat! Gyakran mi magunk is kényelmetlenül érezzük magunkat a fogorvosnál, esetleg ijesztő történeteinket netán meg is osztjuk gyermekünkkel, még, ha azzal a felhanggal is, hogy magunk is túléltük. A félelem ragályos, a gyermekek antennái pedig szuper érzékenyek!  A félelmet kiválthathatja már azzal is, ha már előre beígér valami jutalmat, ajándékot gyermekének, aki ebből joggal következtethet arra, hogy valami nehéz dolog előtt áll.  Nem szerencsés a kezeléssel kapcsolatos ígéreteket sem tenni, hogy: “Nem fog fájni!”  vagy csak “Egy pillanat lesz az egész!”

A KEZELÉS ALATT
A gyermek számára a fogorvos, mint idegen személy már önmagában ijesztő lehet. Szerencsés, ha szülőként jelenlétével  egyszerűen csak azt a biztonságot közvetíti gyermeke felé, hogy jó helyen van itt, nyugodtan rábízhatja magát a fogorvosra. A kezelőbe lépve  – a háttérbe húzódva – sokat segíthet, ha engedi kibontakozni  gyermeke és fogorvos között az orvos-páciens kapcsolatot! Ez a hosszútávú célok érdekében kettejük bizalmi kapcsolatáról kell, hogy szóljon!
Ne törje meg a varázslatot! Ha közbeszól, gyermeke a kis páciens szerepéből kiesve könnyen dacos kisgyermekké vállhat. Ezért nem szerencsés az sem, ha figyelme szülőként megoszlik. Egyszerre, főként a kapcsolat felépítésének kezdeti időszakában, bármennyire célszerűnek látszik is, egy időpontra csak egy gyermeket hozzon vizsgálatra, hogy a figyelem csak őrá koncentrálódhasson.

A KEZELÉST KÖVETŐEN
Mindig a pozitív dolgokat emelje ki! “Mennyire ügyes voltál mikor kinyitottad nagyra a szádat!” vagy  “Milyen ügyesen hagytad,  hogy megvizsgálják a fogadat!”  Ha pedig végeztek az fogorvosnál és lehetőség van rá, próbálja pozitív élménnyel összekapcsolni a látogatást, menjenek a játszótérre, biciklizni vagy csináljanak bármit ami gyermek számára szórakoztató!

AMIRE SZÜLŐKÉNT ÉRZELMILEG KELL FELKÉSZÜLNIE
Természetes, ha a gyerekek időnként elsírják magukat ebben az ismeretlen helyzetben, azonban a nálunk dolgozó orvosok és asszisztensek tökéletesen fel vannak készülve ennek a helyzetnek a kezelésére.
Ne lepődjön meg! Lehet, hogy megkérjük majd, hogy üljön kissé távolabb, vagy akár, hogy jöjjön közelebb és fogja meg gyermeke kezét. Előfordulhat, hogy úgy ítéljük meg, jobb, ha nem tartózkodik bent a kezelés alatt. Kérjük, fogadja el döntéseinket, hisz bizonyára nem véletlenül választotta gyermekfogászatunkat. Kérjük bízzon bennünk! Bízzon szakmaiságunkban és legfőképp gyermekében!

Mindezek ellenére is előfordulhat, hogy nem történik meg a szükséges beavatkozás. Ennek számos oka lehet. Korábbi trauma, személyiségbeli,  különbségek. Merjen nyitott és elfogadó lenni azzal kapcsolatban, hogy alakulhat máshogy a kezelés, mint ahogyan ön azt előre elképzelte, vagy célszerűnek gondolná. Rendelőnkben sosem fogjuk le kis pácienseinket, vagy harcoljuk ki erőszakosan a szükséges beavatkozást. Lehet, hogy több alkalom is szükséges a bizalom kialakításához, de időt, valódi partneri pozíciót adva a gyermeknek, elfogadjuk, ha rossz passzban van, vagy még szoknia kell az ismeretlen helyzetet, több időre van szüksége.

Tudnia kell, ez esetben is hasznos az itt eltöltött idő, hisz előkészíti a következő találkozást, szoktatja gyermekét a fogászati kezeléshez. Megköszönjük, ha szülőként  megerősítheti ön is őt ebben őszinte, dicsérő szavakkal. Hisz a cél – az akut probléma kezelésén túl – a félelemmentes viszonyulás kialakítása.
Kezelőinkben minden esetben vizitdíj kerül felszámolásra, melynek összege vizitdíjként szerepel árlistánkon.

Mi hisszük, hogy élmény lehet a fogászati kezelés!
Sokat teszünk azért, hogy ez valósággá is váljon! Legyen Ön is segítségünkre ebben!

Ezt olvasta már?

Időpontkérés


    Kérdése van? Írja meg!




      Itt is megtalálsz minket!

       

      Tartalom