
07 jún Fogszabályzásról röviden
Az első fogszabályozási konzultációra 6-8 éves kor között van szükség. Ebben az életkorban még növekszenek az arccsontok, állcsontok és a tejfogakat követő maradó fogak, a legsikeresebben ekkor tudunk beavatkozni. Általában ilyenkor még kényelmes, puha anyagból készült éjszakai fogszabályozóval a helyére tudjuk irányítani a még növekedő állcsontokat és az még újonnan növő maradó fogakat.
A kezelés szükségességét illetve, hogy mikor a legcélszerűbb a kezelést elkezdeni, a fogszabályozó fogszakorvos dönti el, miután megvizsgálta a gyermek fogait, harapását, röntgen képét. Az új fogak levallása után 10-14 éves kortól maradó fogakra felragasztandóm ún. állandó fogszabályozó készüléket használunk mind gyermek és felnőtt korban. A még növekedésben lévő gyermeknél hatékonyabb kezelést tudunk végezni, mint a növekedésen rég túlment felnőtteknél. Utóbbiaknál a tökéletes végeredmény eléréséért már sokszor foghúzást, vagy sebészeti beavatkozásokkal kombinált terápiát kell alkalmazni.
Ma már a hagyományos fém fogszabályozók mellett, léteznek porcelánból készült, fogszínű változatok is, illetve teljesen láthatatlan a fog belső, nyelv felöli oldalára rögzített készülékek is. Bizonyos esetekben a felragasztott fogszabályozó helyett lehet használni teljesen átlátszó fóliából készült, kivehető típusú fogsín rendszereket is a fogak megszépítésére, de ezek is éjjel-nappal hordandók. A fogszabályzó kezelések időtartama általában 1,5-2 év, de ez egyénenként eltérhet. Életkortól és a probléma fokozatától függ. A kezelés befejezését követően viszont mindig szükség van úgynevezett fenntartó (retenciós) készülék hordására, az esettől függően váltakozó időtartamig.

Szerző
Dr. Tausz Dóra
fogszabályozó fogszakorvos
Fontos információ!
Rögzített készülékekkel történő kezelést, csak felnőttfogászati rendelőnkben végzünk.
Dr. Tausz Dóra – fogszabályozó fogszakorvos
SoulDental Fogászat
1121 Budapest, Zugligeti út 60.
Tel.: +36 30 228 3199
Email: info@souldental.hu
Kapcsolódó videóink
Dr. Tausz Dóra a felnőttkori fogszabályzásról beszélt az RTL klub műsorában: